Chaos

*A következőket magamnak írom.  Aki ezek után némi logikát vél felfedezni benne, legyen szíves és vegye a fáradtságot arra, hogy kapcsolatba lépjen velem. Vagy, álljon le a tudatmódosítószerek használatával.*

Nagyon erősen próbálkozom nem arra gondolni, amire gondolok éjjel-nappal.
Próbálom elterelni a figyelmemet, próbálom valahogy lekötni a gondolataimat, próbálom keresni a helyettesítőterméket, de még csak kiegészítőterméket sem találok. (megártott a mikroökonomia.)
Viszont mosolygok. Bájos mosollyal lépek be a főiskolára, bájos mosollyal kozmetikázok powderpuffot és futkosok kiállításon. Mosolygok az emberekre, mosolygok a metrón. Mosolygok baszdmeg mindenhol!

Boldog vagyok.  Illetve, nem. De amíg kifelé ezt sugárzom, addig minden rendben van.
Nem szeretném hallani többet azt a kérdést, hogy mi a baj. Nem szeretnék rá válaszolni, nem szeretném ha újra és újra lejátszódna az egész.
El szeretném felejteni. Nem szeretném elfelejteni. Tisztázni szeretném, de jobb szeretnék még kétségek közt élni.

Ehelyett kezdődik az, ami eddig mindig rosszul végződött. Pontosabban, ami egyszer végződött rosszul.
Eltűnök, de közben fel szeretném hívni magamra a figyelmet.
Ostoba “fogadásokba” megyek bele, (és ki gondolná, nyerem meg őket) és viszem el a “főnyereményt”, csak azért mert tudom hogy ha ezt elmesélném mennyire nevetnél, és mit mondanál.

Jó ez így?

Ki szeretnék szállni a játékból. Viszont magamtól feladni sosem fogom. Ez már nem az a játék…

Sajnálom.
Megpróbáltam.
Talán nemis tudod mennyire. De képtelen vagyok megtagadni magamat. Képtelen vagyok hátatfordítani a vélt vagy valós jellememnek.
Nem tudom befejezni a taktikázást. Nem tudok a helyzetre másként gondolni, mert nem tudok bízni. Nem tudok őszinte lenni.
Miért lennék? Ha valóban az vagy, akinek mondod magadat, jólteszem. Ha nem, akkor…
Nos akkor újból átgondolnám, hogy mi az ami nem megy, és mi az amit nem AKAROK, hogy menjen.. :’)

.sám tsom ze ygoh ,innih tza ménterezS.

De lényegtelen. Nem hiszed el, vagy kurvára leszarod,  jelenpillanatban egyre megy.

Valamit viszont nemfogok.

Sírni.

 

xoxo

Nearly one year

Lassan egy éve, hogy nem írtam ide.
Mire volt elég ez az egy év?
Egyáltalán mi történt?

Nos bevallom, sokszor eszembejutott, hogy írnom kell.  De többnyire már a címnél elakadtam. Azt különös sikerélménynek tekintettem, amikor már három kerek egész mondatot letudtam írni. : ‘ )

Mire volt elég ez az egy év?
Természetesen, továbbra is kutyakiállítani.
Megnyerni a végzősök kampányát.
Szalagot avatni.
A legjobb bulikon résztvenni.
Elballagni,
és érettségizni..
Felvételt nyerni az áhított főiskolára.
Új embereknek betekintést nyújtani az életembe,
és ezt sok esetben borzasztóan megbánni.

Azt hiszem, ezek nem azok a dolgok, amik különösebb kifejtésre szorulnak, hisz a nagyrészét mindenki átéli, vagy át fogja élni.  Lehet, bennem van a hiba, de én ezeket nem tudom annyira értékelni, mint azt elvárják tőlem.
Sokszor elgondolkodom, hogy az elmúlt egy év alatt hányszor mosolyogtam, úgy igazán.
Melyik pillanatra tudom azt mondani, hogy felhőtlenül boldog voltam?
és ilyenkor jön a felismerés, hogy igazán egyikre sem… Talán egy olyan van, de arról később írok.

Sokszor rosszul döntöttem. Többnyire a vélt vagy valós barátaimmal kapcsolatban.  De nem bántam meg semmit. Tudom, hogy vannak olyan rossz döntéseim, amiket meg kellett hoznom ahhoz, hogy most itt legyek. Lehet sokkal könnyebben elértem volna ide, ha a “forgatókönyv szerint” cselekszem, de ugyan már! : ‘ )

Mindent összevetve, elértem, amit akartam. Ott vagyok, ahol lenni szeretnék,  többnyire azokkal az emberekkel.

Mostmár merem azt mondani, hogy igen, alakulnak a dolgok…

xoxo

I like the way it hurts…

Ajjjajj. Van baj.
Velem legalábbis hatalmas…  Legalábbis szerintem az köszönőviszonyban nem áll a normális elmeállapottal, hogy miután valami régi fájó emléket végleg lezárok magamban,  máris kutatok egy másik fájó eset után.
Talán már nem azért, hogy helyrehozzam a múltban vétett hibákat.. Talán jólesik visszaemlékezni és újra átélni a régmúlt történéseit.

Újra, és újra. ..

Újraélni azt, amikor boldog lehettem volna, ha egy kicsit jobban igyekszem. Mert tőle megkaphattam volna azt, amire abban a helyzetben igazán szükségem volt. Talán pont ezért nem értékeltem, mert tudtam, hogy tőle megkapom…

Megint a régi szöveg. Elcsesztem. Megpróbálom helyrehozni. Nemsikerül.
De miért nem Tudom úgy hagyni a dolgokat, ahogy voltak?? Miért próbálok később, a hibáimat belátva mindent rendbehozni?

Egyszer már próbáltam.  Nem ment. Nagyon nem.  Talán pont ezért akarom, mert ő már nem… ?
Miért érzem jónak, ha fáj?
Miért nem engedem végre el a múltamat, és élek a mának?

Elfogytak a színek.
Talán jobb is így…

xoxo

I’m fine, thanks

Úgy érzem most jött el az ideje,  hogy le is írjam, amit már magamban sikerült rég lezárnom. Erre egy hajnali megfagyós beszélgetés döbbentett rá igazán, egy olyan emberrel, aki mindkettőnket ismer, akivel álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyenekről fogok beszélni.
Nem garantálhatom, hogy érthető lesz, az összefüggő szöveg megalkotása hajnali fél kettő fele nehézkes. :)

Hogy mi is volt?

Leírhatatlanul szerettem. Komolyan. De azok után, amit tettem egyértelmű, hogy ez nem igaz visszafelé. Talán sohasem volt.  Őszintén elmondtam neki mindent.  Talán el sem hitte. Nem akarta, vagy egyszerűen nem érdekelte.
Mindent megtettem volna érte. Sajnos meg is tettem.  Teltek a hónapok, hol szerettem, hol gyűlöltem, dehát a kettőt csak egy hajszál választja el egymástól.  Mindenkiben őt kerestem, de senki sem volt elég jó. Illetve mindenki elég jó volt, csak nem ő volt..  A szeretlek szó totálisan értelmét vesztette, mert amikor kimondtam  már nem gondoltam komolyan. Volt, amikor azt hittem, hogy már vége, de akkor újra felbukkant.  Minden kezdődött elölről… Átnéztem rajta hidegen, utána mégis zokogtam…
Viszont amikor utoljára beszélgettünk, talán berúgva kicsit, talán őszintén, akkor már körvonalazódott bennem a felismerés..

Hogy mi van most?

Semmi! Jól vagyok, köszönöm.  Ha  azt mondom, hogy nem szeretem, akkor komolyan is gondolom. Nem csak magamat és másokat akarok ezzel meggyőzni. Nem is utálom.
Nincs miért… Egyszerűen csak közönyös.  A hajnali beszélgetés egy ismerőssel csak megerősített abban, hogy jobb is így. Teljesen mások vagyunk, teljesen másként képzeljük el az életünket évek múlva. Már ha ő egyáltalán elképzeli valahogy. Mert ami most megvan, az nem biztos, hogy évek múlva is változatlan marad, akkor meg mit fog csinálni?!  … Már nem érdekel. :)
Viszont azt hiszem sok dolgot megtanultam… Talán olyat is, amit egy tisztességes ember messziről elkerül.
De lesznek olyan pillanatok,  amikor hasznosítani tudom… :)

xoxo

Celje, Celje…Never go back!

Mivel rámjött ismét a havi blogolhatnék, míg összeszedem a gondolataimat, addig címszavakban megemlítem a celjei eds történéseit.
Itt is, mint Splitnél, akiknek kell, érteni fogják. :)
Még annyit, hogy az indulás előtti napig biztos voltam benne, hogy nem megyek. (:

- “Szponzorálom a celjei utadat!” <3
- Hogyan írjunk kikérőt?!
- “Tehát akkor ma indulnál?” – igen, MOST!! :D
- Nem alszunk indulás előtt. Mégis alszunk..Na, mostmár tuti nem. -.-
- Bébikaja.
- A kiállítás területén VAN wifi.
- Hol a szállás?
- 979 méter? BOCS! :D
- Biztonságos, könnyen megközelíthető.
- Lyuk a padlón.
- Fűtés? MINEK AZ?! :D
- Még 2 “mamapapa” :)
- Galoppkaa ^^,
- Gombaaa *.*
- “Kérhetek egy falatot?” :D
- Minibarzooj!” :DDDD
- Szószerint elszart euwinner. :D
- Pláza.
-Körhintaaa.
- Vodka ruhában.
- Where are you? :/
- Keressünk kutyát.
- BIS :)
- Öngyújtó (még megvannak! :D)
- Hazaút.

Nos, azt hiszem ebből a “felejthetetlen” utunkból is sikerült kihoznunk a maximumot, de csak azért mert mi ott vagyunk egymásnak. (:

Love you, Girls (:

xoxo

You know everything, or you Want to know everything? [Part2]

Mindent tudsz, vagy mindent tudni akarsz?
Látod merre megyek, tudod kivel vagyok,talán azt is, hogy mit csinálok.  De abban sosem lehetsz biztos, hogy mire gondolok.
Neked a hazugság dalol!
Talán féltem tőled, de most már látom mi vagy, még akkor is, ha azt nem tudom, hogy KI vagy.
Hiába ültél a lépcsőn, már lesöpörtelek onnan.

Elhiszem, hogy jót akarsz, de nem tolerálom a szánalmas eszközeidet, és a módszereidet.  Ne játssz hőst, ha nem vagy elég okos hozzá.
Hibát-hibára halmozol!
Rég nem te diktálsz, sms huszár.

A bajt kerested, megszeretted. El ne hidd hogy szabadon enged!

Talán a legális-illegális határán táncolsz velem, de át ne ess a túloldalra, mert nem lesz aki kihúzzon.
Én viszont rántani foglak magammal.

Egy valamitől félek veled kapcsolatban.
Hogy kiderül, hogy ki vagy.
Nem tudod még te sem, és én sem, hogy ez itt már rég nem játék. Itt nem lesz nyertes és vesztes.

You really wanna play, fiction jigsaw?!

xoxo

Needle in my vein.. [Part1]

Meddig lehet némán tűrni?

Legyinthetek, hogy biztos csak unatkozol?!
Amikor mindenkivel foglalkozol csak magaddal nem, és azt hiszed jobban ismersz engem mint a saját életed?
DE van egyáltalán saját életed?
…Vagy csak létezel és beszélsz rólam?
Mondhatnám, hogy pont tőled nem ezt vártam, de azzal magamat is becsapnám.  Pont ezt vártam,  mert nem vagy több a semminél.
Akármit csinálok, holnap másként hallom vissza. Akármiről beszélek mást adsz tovább.
De bíztam-e benned valaha?  …Talán igen.

Valaha ember voltál, de mi lett belőled? Kinek akarsz így sokat jelenteni? Kinek akarsz ezzel tetszeni?  Aki tisztán lát, tudja mit csinálsz….
Képzelj egy világot.
Ahol az emberek teszik a dolgukat, és nem más dolgainak tesznek keresztbe.
Milyen szép ugye?
Kellemes?
Mosollyal teli, ösztönző…?

Ez az, ami soha nem fog eljönni, mert az olyanok mint te belefognak kavarni.
Egészségedre, kedves!

xoxo